Csodálatos, gyönyörű gyermekeink bizony gyakran próbára teszik a tűrőképességünket, feszegetik mind a saját határaikat, mind a miéinket. Néha egyszerű megoldani ezeket a felmerülő problémákat s néha sokkal nehezebb, mint azt valaha is el tudtuk képzelni.
Ha pedig indigó, kristály, szivárvány, azaz a mai kor gyermekét neveled, akkor már bizonyára megtapasztaltad, hogy érzékenységük mellett nagyon erős akaratúak.
Velük született kitartással érnek el mindent, amit csak akarnak. Erre a tulajdonságukra szükségük is, van, hiszen csak így fogják az életfeladatukat beteljesíteni, azt a szent célt, amiért erre a földre születek.
De ugyanakkor meg kell tanulniuk az empátiát, a másik gyerek, a másik ember kívánságait is figyelembe venni, s meg kell tanulni alkalmazkodni azokhoz. Erre pedig a legalkalmasabb közeg a család, majd az óvoda, iskola, ahol különböző életkorú igényű, gondolkodású emberek élnek, vagy töltik együtt az idejüket.
Bármennyire erős akaratúak, mivel ők még gyerekek, ezért világos, s betartható szabályokra van szükségük mind a szülők, mind a tanáraik részéről. A érthetően, logikusan felállított határok biztonságot, stabilitást adnak számukra, s ezek által jobban tudják önmagukat, s életük különböző helyzeteit kontrollálni.
Ugyanakkor ezek a gyerekek azok, akik a rájuk kényszerített dolgokat, szabályokat rendre megszegik, hiszen semmit nem tűrnek el, aminek a létrejöttében nem volt beleszólásuk, amihez nem adták a hozzájárulásukat. Ők azok, akiket az előbb leírt viselkedés miatt túl gyakran büntetnek meg, túl gyakran szidnak össze, s túl gyakran gúnyolnak ki. Örök lázadók, akik mindazt, aminek nincs értelme, már idejét múlt, értelmetlen, ledönteni igyekeznek.
Mit lehetne tenni ez ellen? Fogadd el őket ilyennek. Szeretnek, s bele is akarnak szólni mindabba, ami velük történik. Csak akkor működnek együtt veled, ha erre lehetőséget adsz nekik.
Fogadd el önmagadat is a szülő, illetve a pedagógus szerepében, s vállald fel mindazt a feladatot, ami ezzel jár. Ne félj a gyermekedtől, soha ne hallgasd el a véleményedet, félve attól, hogy esetleg nem tetszésre talál nála. A gyermeknevelés legtöbb kérdésére igenis tudod a választ, érzed a zsigereidben, s legtöbbször helyesen döntesz, ha nem hagyod magadat befolyásolni. Nem véletlen, hogy ezek a gyerekek, vagy a te gyermeked pont téged választott szülőjének. Te vagy az, aki a legjobban megtaníthatod mind arra, amire neki szüksége van. S természetesen ő lesz egyike azoknak az embereknek, aki egy pár hibádra is rámutat, csak azért, hogy levesd, megváltoztasd végre őket.
Fontos emlékeznünk arra,, hogy ezek a gyerekek az erős akarat mellett igazán jó humorral is rendelkeznek, nagyon kreatívak, s nagyon megértőek a többi emberrel. Ez mind a segítségünkre lehet a szabályok felállításában. Szeretik a világos, logikus érveket, amiket ők is előszeretettel alkalmaznak, ha meg akarnak győzni bennünket valamiről. Biztos volt már részed ilyen hosszú érvelésben, fejtegetésben, okfejtésben.
Mivel szeretik tudni, hogy mi, s miért történik velük, s fontos nekik, hogy az ő véleményüket is meghallgassák, érdemes leülni velük egy alapos beszélgetésre. Ez természetesen függ az életkoruktól, de minél előbb vezetjük be ezeket a beszélgetéseket, annál jobban fognak működni a családi dolgaink.
Egy délután, vagy este, üljetek le, az egész család együtt, s beszéljétek meg mindazt, ami bármelyiküknek problémát okozott, vagy okoz. Ilyenkor lehetőleg használjatok Én üzeneteket. Én így éreztem magam, azért, mert…, én úgy gondolom, erről beszélnünk kellene, mert….
A Te üzenetek, a másikra mutogatás mindig ellenkezést vált ki, s vitába torkollik.
Utána mondjon mindenki javaslatot a megoldásra. Meg fogtok lepődni, mennyi kreatív ötlet jön majd a felszínre, olyan, amire nem is gondolatatok addig. Ha akartok, szavazzatok, döntsön a többség, vagy határozzatok úgy, ahogy ti jónak érzitek. A lényeg, hogy mindenki legyen elégedett a megoldással a beszélgetés végére.
Egyezzetek meg abban is, hogy mi lesz akkor, ha valaki nem tarja be a megbeszélt szabályokat. S ezt bizony következetesen vigyétek is végbe, tartsátok, s tartassátok be. Az első időben tesztelni fognak benneteket, hogy komolyan gondoltátok -e ti is. S azt is ellenőrizni fogják, hogy ti mennyire álljátok a szavatokat.
Említettem már, hogy a mai kor gyermekei jobb agyfélteke beállítottságúak, ami azt jelenti, hogy a képeket jobban megértik, mint a leírt szavakat. Ezért érdemes lerajzolni is, amiben megegyeztetek. Vagy kérjétek meg őket, hogy tegyék ezt meg.
Ugyanígy, egy óvodai csoportban, vagy egy osztályban is fontosak azok a szabályok, ami mindenki jóllétét eredményezi. De ezt ne kívülről, felülről hozzátok meg, hanem a gyerekekkel együtt alkotva, szavazva, átbeszélve. Hatalmas lehetőség ez minden szülő, s minden pedagógus számára. Demokráciát, kommunikációt, empátiát, közös döntéshozást, felelősségvállalást, s még meg annyi mindent lehet vele megtanítani, gyakoroltatni.
Próbáljátok ki, legyetek ti is kreatívak a megvalósításban. Meglátjátok, mennyi új ötlet fog születni. Ezzel a módszerrel akaratos csillaggyermekeitek is beleszólhatnak azoknak a szabályoknak a megalkotásába, ami őket is érinti, s higgyétek el, hogy sokkal eredményesebben fognak veletek együtt működni.
Biztos vagyok benne, hogy érzitek ti is, hogy az eddigi gyermeknevelési módszerek náluk már nem működnek. Újakra van szükségünk. Vegyük figyelembe őket, mint teljes jogú embereket mind a szabályok felállításánál, mind egy egy döntéshozatalban. S tanítsuk meg nekik a felelőségvállalást is a döntéseik után.
Neveljük az Új Kor gyermekeit szabadnak, empatikusnak, felelősségteljesnek. Az Új Kor családjában érvényes világos, mindenki által betartott szabályok mellett megnyugszanak a kedélyek, s kisimul az család élete. Jó kísérletezést kívánok nektek!