Mind a fizikai, mind szellemi szinten különböző törvények uralkodnak. Ezek hatással vannak az életedre, a gondolkodásodra, mindenre, ami történik körülötted, veled, az életedben.
Ezek egy részét már ismered, tanultad, megtapasztaltad, s valószínűleg használod is. Ám az emberek, s a világ változásával, a rezgésszint emelkedésével újabb és újabb törvényszerűségek bukkannak elő, mutatkoznak meg. Eljött az idő, hogy ezeket az újabb törvényszerűségeket is beépítsük az életünkbe, majd megtanítsuk a gyermekeknek is.
Valószínűleg gyermekeink úgy születtek, hogy mindezeket nagyon jól tudták, s most, itt semmi másra nincs is szükség, minthogy olyan körülményeket alakítsunk ki körülöttük, amikor visszaemlékeznek rájuk. Sőt, tovább megyek, mi is így születtünk, te és én, s minden felnőtt, hogy ismertük, tudtuk ezeket a spirituális törvényeket, csak elfelejtettük, illetve a szülői és iskolai nevelés hatására már nem alkalmazzuk őket. Itt az idő, hogy emlékezzünk, s használjuk őket.
James Redfield szerint négy nagyon fontos törvényt érdemes figyelembe vennünk:
- Az Igazság Törvénye
Önmagadnak és másoknak is mindig ki kell mondanod a teljes igazságot, hogy mi van veled. El kell mondani az igazat a helyzetedről, azzal az elsődleges céllal, hogy önmagadat tartsd áramlatban. Ez ne panaszkodás legyen, ami inkább energianyerés a másiktól, csak a helyzeted, véleményed igaz felvállalása.
Magasabb tudatszinten nem létezik jó hazugság, nincs olyan, hogy az igazság elfogadható torzítása. Ha nem vagy a legjobb tudásodhoz híven őszinte, az mindenkinek árt: neked magadnak, mert apasztja az energiádat, rontja a megértést kettőtök között, s árt másoknak, mert így nem adod át nekik a birtokodban lévő igazság előnyeit, a pozitív hatást.
A tudatos beszélgetés alatt mindenki az igazat mondja, de nem azzal a céllal, hogy a másikat meggyőzze a saját igazáról, hanem azért, hogy a másik megérthesse, megismerhesse őt. Egy beszélgetésben meg kell keresni, meglátni a másikban az ő felsőbbrendű énjét, s neki címezve megfogalmazni a mondanivalót.
Ha érzékeny ember vagy, vagy érzékeny gyermeket nevelsz, akkor a hazugságot, a dolgok elhallgatását úgyis megérzitek, akkor is, ha ennek semmi külső jele nincsen. Ilyenkor a beszélgetés energiája fokozatosan egyre csökken, s már nem előnyös senki számára.
Ennél sokkal jobb, ha felvállalod azt, amit gondolsz, kedvesen, szeretettel el is mondod az illetőnek, s rá bízod, hogy mit kezd a kapott információval. Lehet, hogy meg fogsz lepődni azon, hogy milyen pozitív fordulatot vesz az egész beszélgetés, de az is lehet, hogy el kell búcsúznod egy időre az illetőtől. Ám mind két lehetőség előnyös számodra.
2. A Kapcsolat törvénye
Mindannyian kapcsolatban, összeköttetésben vagyunk egymással. Egyre inkább megérezzük, hogy mások mit éreznek, mit gondolnak. A tudatunk, tudatosságunk növekedésével ez az érzékünk egyre jobban kifejlődik. Az emberiség eljutott arra a pontra, amikor mindenki jobban jár, ha nem hazudik, még kicsi dolgokban sem, mert egyre többen lesznek akik képesek megérezni ezt. A karma felgyorsul, a hazug manipuláció következményei sokkal hamarabb megjelennek.
Viszont pont a Kapcsolat Törvénye miatt egyre jobban tudunk egymásnak segíteni, összefogni, s még magasabb rezgésszintre emelkedni. Amikor egy csoportban valakinek sikerül egy bizonyos tudatszintet elérni, akkor a többiek is megérzik ezt, s csak hamar mindenki be tudja indítani agyának ezt a területét. Ekkor, ebben az összekapcsolódásban nem az emberek egója vesz részt, hanem a felsőbb rendű énje, amely az isteni tudathoz kapcsolódik. A szeretet áramlik ekkor az emberek között.
3. A Karma Törvénye
Célja nem a büntetés, hanem a pozitív irányú helyesbítés elérése.
A világmindenség rendszere a spirituális gyarapodásunk támogatására, bátorítására van beállítva. Ha az igazsághoz központosítod magad, akkor a szinkronicitás, a számodra kedvező véletlenek záporozni fognak körülötted, hogy segítsék az életedet. Ha a hazugságot szaporítod, akkor behívsz az életedbe valakit, aki ugyanazt követi el veled szemben, de nem mint büntetést, hanem azért, hogy átéld, milyen érzés, s visszatérj az igazsághoz.
4. A Segítség Törvénye
Az univerzum szerkezetébe, s tudatunk működésébe ez is be van építve. Valahogy tudomásunk van arról, hogy mire van szükségük másoknak a környezetünkben, és amikor erre reagálunk, ehhez a törvényhez igazodunk.
Az embernek csak annyit kell tennie, hogy végiggondolja: Hogyan segíthetek? S ilyenkor valami beugrik. A segítség érdekében az embernek minden szükséges eszköz a rendelkezésére áll, és állandóan azt érzi, jó helyen van és jó időben ahhoz, hogy változtasson az események menetén.
A segítség egyik formája lehet az adakozás is, ami a helyes irányba fordíthatja a karma áramlását. Próbáld ki a következőt: Minden hónapban rakj félre egy keveset a fizetésedből. Azután az intuíciód megsúgja, kinek adományozd. Az utadba kerül majd valaki, akinek éppen egy angyalra van szüksége, neked pedig részed lesz abban az örömben, hogy módodban áll segítséget nyújtani. S ez erősíti a feléd áramló segítség áramlatát is.
De segíthetsz szívességekkel, tanáccsal, a másikra fordított idővel, vagy bármivel, amivel rendelkezel, s ami segítséget jelent a másik ember számára. Éld át a segítségnyújtás örömét, s tanítsd meg ezt a gyermekednek is. Biztos vagyok benne, hogy ő nagyon élvezni fogja ezt, s új kreatív ötletekkel fog meglepni téged.
Amikor el kezdesz a legteljesebb igazság szerint élni, s felismered, hogy a másoknak nyújtott segítség, a jó példa mutatása a legjobb, amit tehetsz önmagad érdekében, minden megváltozik. Igazodni kezdesz a világmindenség működésének rendjéhez. Felhagysz a manipulációval, s többé nem vonzod a manipulátorokat. Sőt. el kezdesz olyan embereket vonzani, akik azért jelennek meg, hogy segítsenek neked. Ekkor szárnyal magasra a szinkronicitás, s megvalósulnak az álmaid.
Használd a törvényeket, s valósítsd meg az álmaidat, s velük egy jobb világot! Mindez, csak rajtad, rajtunk áll! Áldás kísérjen téged!
Szeretettel: Balogh Andrea