Minden szülő vágya, hogy gyermekei segítsenek otthon, a nagyszülőknek, a társaiknak, bárhol, ahol járnak.

Ó, de nagyon szeretnénk azt, hogy gyermekeink ( kicsik és nagyok is ) észrevennék mindazt, ami elintézésre, megoldásra, megtisztításra vár, milyen jól esne a segítségük, főleg akkor, mikor ezt nem kell külön kérni, hanem megteszik önmaguktól is. Sokszor azonban az ellenkezője igaz, s még azt is megcsináljuk helyettük, amit meg tudnának oldani ők maguk is, mert ebben az esetben pont úgy van elintézve, ahogy mi szeretnénk, s pont akkor. Ám ekkor nincs békesség, és szeretet a szívünkben, hanem harag, neheztelés rájuk, önmagunkra, a helyzetre, s ez sok konfliktus forrása lehet. 

Segítőkész gyermeket nevelni tudatosságra, tudásra, és egy nagy adag humorra van szükség.

Ez egy hosszú folyamat eredménye, s el kell kezdeni már a tipegőkkel. De ha már nagyobb gyermeket nevelünk, akkor is van lehetőség az eddig bevett szokások megváltoztatására.

Mint mindig, önmagunkkal kell kezdeni. Megfigyelni, felismerni, ráébredni először a saját viselkedésünkre, motivációinkra, s megváltoztatni azt, ha nem tetszik, illetve, ha nem a kívánt eredményhez vezet. Ahogy mi változunk, úgy fog változni a gyermekek viselkedése is. Sőt, tovább megyek. Mindaz, amit a tudatos gyereknevelés során megtanulunk,  alkalmazni tudjuk az életünk más területein is. Így változást hozhatunk a párkapcsolatunkban, a munkahelyi kapcsolatainkban, s talán még a szüleinkkel való kapcsolatunkban is. 

 

Michaeleen Doucleff, a kaliforniai Egyetem kémia doktora eddig, a nyugati világ által nem ismert megoldásokat keresett a gyereknevelésben, amivel segítőkész, magabiztos, önérvényesítő, magas érzelmi intelligenciával rendelkező gyermekeket tudunk nevelni. Saját nevelési módszere csődöt mondott, és így útnak indult a nagyvilágban a hároméves lányával együtt, hogy felfedezzék, megtanulják mindazt, amit segíthet neki, s általa nekünk is a gyermekek örömtelibb nevelésében.  

A ” Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket” című könyvében ír többek között a Mexikóban élő maja közösségekről, a hagyományaikról, a gyermekekhez való hozzáállásukról. Többek között arról,  hogyan lehet rávenni a gyermekeket a házimunkára. 🙂

A maják gyermekei – csakúgy, mint más mexikói őslakos közösségek gyermekei – rengeteget dolgoznak a ház körül. Mosnak, segítenek az ételek elkészítésében, mosogatnak, és gondozzák a kertet. Tortillát sütnek, aztán hétvégén eladják a piacon, gondoskodnak az idősebb rokonokról, és a fiatalabb testvérekről. Hozzáértők, önellátók, és figyelemre méltóan segítőkészek. Ezeket a feladatokat ráadásul többnyire úgy végzik el, hogy se kérni, se fenyegetni nem kell őket, és jutalmat sem várnak érte. Nincsenek arany csillagok. Nem jár érte zsebpénz. Még fagylalt sem. 

A szülők sokkal összetettebb készségeket tanítanak a gyerekeiknek, mint a mosás, mosogatás, stb. Arra szoktatják őket, hogy figyeljenek a környezetükre, észrevegyék, ha tennivaló adódik, s azt végezzék is el. Ebbe beletartozik az is, hogy tudják azt is, amikor nem kell segíteni. Ez a készség – hogy először megfigyelnek, aztán cselekszenek. Ezt ők acomedico – nak nevezték el. 

A maja szülők megtanították a gyermekeiknek, hogy legyenek büszkék magukra, amiért hozzájárulnak a háztartáshoz. A gyerekeknek kiváltság, hogy segíthetnek. Motiváltak, akarnak segíteni a családjuknak, és csapatként együtt dolgozni. Hogyan?

„Már pici korukban, az első naptól kezdve mutatjuk nekik, hogyan segíthetnek. Az önkéntes munkára nevelés évekbe telik. Lassan, apránként kell rá megtanítani őket, s a végén meg fogják érteni. Nem lehet kiakasztani a házimunka beosztását, és elvárni, hogy egy négy vagy egy tizenéves kedden és csütörtökönként kérés nélkül nekilásson a mosogatásnak. Apránként kell haladni. Szoktatni kell a gyerekeket. A gyereknek nem csak azt kell megértenie, hogyan végezze el a feladatot, hanem azt is, hogy mikor, és miért fontos, és hasznos ez a család – és a maga – számára” .- Mondja Mária, egy maja édesanya. 

A maják tudatos tanításának három kulcsfontosságú összetevője van, s együttesen hihetetlenül hatékony módon segítenek hozzá, hogy a gyermekek megtanulják a közösség értékeit is. 

 

1. Gyakorlás

2. Példamutatás

3. Elismerés

 

1. Gyakorlás

Értékeljük a totyogókat, bátorítsuk a nagyobbakat

Az egy és négy év közötti gyermekek kulcsfontosságú szerepet töltenek be a segítőkész nagy emberek folyamatában. Ezek a kis totyogók mindent éppúgy csinálni akarnak, amit a felnőttek körülöttük, s sírva fakadnak, ha ezt nem engedik meg nekik. Ilyenkor a maja szülők megengedik gyermeküknek, hogy segítsenek, akkor is, ha sokkal több munkával, vesződséggel, takarítással jár, mint nélkülük elvégezni ugyanazt a munkát. 

Két dolog nagyon jellemzi ezeket a kis embereket: Hisztizni mindig képesek, s nagyon segítőkészek. A kisgyerek született segéd. Alig várja, ha a házimunka közelébe engedjék, és csinálhassa, ” csak én, egyedül”. 

Kutatások bizonyítják, hogy ezt a korosztályt nem kell kérni a házimunkára, s nem is igénylik, hogy ezért megajándékozzák őket. Sőt, ha ajándékot kaptak a segítségért, utána kevésbé segítettek. Hihetetlen erős vágyuk van, hogy a családjuk közelében legyenek, és kapcsolat legyen közöttük és a szüleik, testvéreik, és más gondozóik között. 

Az őslakos szülők örülnek, ha a követelődző kisgyermekük beáll segíteni. Annak tulajdonítják gyermekük erőszakosságát, hogy ő is szeretne közreműködni a család életében. Egyetlen probléma, hogy eleinte túlságosan kicsi még, nem tudja, hogyan lehetne a legjobban szülei segítségére. Meg kell tanulnia, s meg kell tanítani neki példamutatással. A szülők befektetésnek tekintik a rumlit.

Ha a feladat veszélyes, vagy nagyon meghaladja a gyermek erejét, akkor a szülő nem engedélyezi, vagy apróbb, a gyermek által is elvégezhető részfeladatokra bontja. Ha a gyermek értékes erőforrásokat pocsékol, akkor megmutatja neki, hogyan dolgozhat hatékonyabban, vagy egyszerűen elküldi. 

Van úgy, hogy a szülők szándékosan utasítják vissza a segítséget, hogy még jobban felkeltsék a gyermek érdeklődését a feladat iránt. Ilyenkor előbb utóbb megengednek neki valamit, amit a gyermek jutalomként él meg. Ha viszont hibát követ el, azt őszintén megmondják neki. 

Ha a kisgyermeket is bevonják különféle feladatokba, a szülők lényegében azt hozzák a tudomásukra: – Te is dolgozó tagja vagy a családnak, aki úgy segít és közreműködik a feladatokban, ahogyan tud.

Pszichológusok bebizonyították, hogy ha a kisgyermek segíthet otthon, akkor később is szívesen és önként teszi ezt. Ez majd mind  a családban, mind a közösségben betöltött szerepét átalakítja. Felelős tagja lesz mindkettőnek, aki hozzájárul a gyarapodásukhoz. 

 

Figyeljünk néhány alapelvre:

– Igazi legyen a feladat, és az egész családnak hasznára váljék. 

– Legyen elvégezhető a feladat ( vagy majdnem elvégezhető) 

– Soha ne erőltessünk egy feladatot. Ha erőszakkal akarjuk rávenni valamire, aláássuk a motivációját. Ha nemet mond, vagy elereszti a füle mellett, amit mondunk neki, hagyjuk rá. Később próbáljuk meg újra. Együttműködésre próbáljuk meg rávenni, ne arra, hogy engedelmeskedjen a szüleinek. 

 

6 – 12 éves gyerekeknél: 

– Továbbra is fontos, hogy együtt dolgozzunk. Hívjuk oda a gyermeket, amikor valamilyen házimunkát végzünk, és együtt végezzük. A kérés vonatkozzon a közös munkavégzésre.

– Adjunk ki részfeladatokat. Minél idősebb, annál több mindent csinálhat egyedül. De ez legyen elismerés. Figyeljük meg, miben ügyes, mi érdekli.

– Próbáljuk időzíteni. Ahelyett, hogy egyszerűen felszólítanánk a gyermeket, hogy csináljon meg valamit, időzítsük a segítségét. Mondjuk meg neki, mikor fogunk hozzákezdeni egy feladathoz, vagy utaljunk rá, hogy el kellene végezni egy feladatot. 

– Fogadjuk el, ha valamikor nem akar segíteni. Ne piszkáljuk, hanem legközelebb újra kérdezzük meg őt. 

 

2. Éreztessük a gyermekkel, hogy  a csapathoz tartozik. 

A csapathoz ( családhoz) tartozás az egyik legfontosabb motiváló tényező, nagyon erőteljes hajtóerő. Erősebb a dicséretnél, a jutalmazásnál, s a büntetésnél is. A valahova tartozás érzése nem egyszerűen arra sarkalja a gyerekeket, hogy önként vállaljanak feladatokat, hanem azt is elősegíti, hogy általánosságban véve rugalmasabbak, együttműködőbbek legyenek. 

A gyerekekkel velük születik ez a fajta együttműködési készség.  Ám a gyerekeknek érezniük kell, hogy a felnőttek számítanak a segítségükre, és komolyan veszik őket. Pontosan ismerniük kell a családban betöltött szerepüket. 

Ha a gyerekeket beengedjük a felnőttvilágba, azzal megerősítjük, hogy a családi csapathoz tartozzanak. Képletesen szólva tagsági kártyát nyújtunk át nekik, amelyet aztán a farzsebükben hordhatnak. És ez a kártya feljogosítja őket a csapat által kínált szolgáltatások igénybevételére, ugyanakkor kötelezettségeket is ró rájuk. 

 

 Mit is jelent az, hogy beengedjük őket a felnőttvilágba?

– Vonjuk be őket felnőtt feladatokba: főzés, takarítás, a saját munkánk végzése, autótisztítás, kertrendezés, stb.  Ekkor azt hozzuk a tudomásukra, hogy valami nagy dolognak a részei. Nincs egyedül, „együtt” vagyunk. Értse meg, hogy amit tesz, azzal segíthet, de bánthat is másokat.

– Válasszunk olyan tevékenységeket, amely az egész család érdekeit szolgálja. Ha csak olyan dolgokat engedünk neki, amik a gyermek érdekeit szolgálja, vagy őt helyezi a középpontba, pl. arra ösztönözzük, hogy csak játsszon, meséket, videókat nézzen, folyamatosan érdekes gyerekprogramokon vegyen részt, ilyenkor kicsit azt tanítjuk, hogy ő más, mint a család többi tagja, több, más jár neki, ugyanakkor el is vesszük a kedvét a csapatmunkától. 

– Csökkentsük le a gyermekprogramokat, az idősebb gyerekeknek segítsünk, hogy felelősen szervezzék meg az elfoglaltságaikat. Tanítsuk meg őket arra, hogyan tervezhetik és szervezhetik meg a programjaikat. A cél, hogy csökkentsük  a saját szerepünket a gyermekközpontú programokban, és növeljük az önállóságukat. 

– Minimalizáljuk a képernyőidőt, és a játékok számát. Minél kevesebb „szórakoztató” tárgya van a gyereknek, annál vonzóbb lesz számára a mi világunk, s annál nagyobb kedvvel fog segíteni, és úgy általában a közelünkben lenni. 

– Mindennap iktassunk be olyan időszakokat, amikor nem szórakoztatjuk , és nem irányítjuk a gyereket. Kezdjük kicsiben, s növeljük az időtartalmat. Hagyjuk békén őket. Végezzünk mellettük házimunkát, dolgozzunk, vagy pihenjünk. Ha a gyerekek unatkoznak, nyafognak, ügyet se vessünk rájuk. Rá fognak jönni, mivel tudják elfoglalni magukat nélkülünk, és képernyő nélkül.

20 – 20 – 20 : mindennap 20 percre, 20 lépésre, 20 percig csendbe vagyok a gyermekeimtől. 

 

3. A gyermek munkájának az elismerése

A maja szülők nem dicsérik a gyerekeiket. Néha előfordul, hogy az arckifejezésükkel jelzik elégedettségüket, de szinte soha nem dicsérnek szavakkal.

Pszichológusok szerint a túl sok dicséret alááshatja a gyermek belső motivációját, következményképpen a jövőben kevésbé lesz kedve önként feladatot vállalni. Megérzi azt is, amikor a dicséret nem őszinte, mert a teljesítményével nem szolgált rá, vagy ha állandóan dicsérjük. S van még egy nagy hátránya. Viszályt válthat ki a testvérek között, mert a dicséret versengésre ösztönöz. Ha egy kisgyermeket gyakran dicsérnek, már zsenge korukban azt tanulják meg, hogy a szüleik elismeréséért és figyelmükért a testvéreikkel meg kell küzdeniük.

Dicséret helyett számtalan eszközt vetnek be a maja szülők, melyek közül az első az elismerés. 

Dicséret helyett méltányolják, vagy elfogadják, ha a gyerekek új ötlettel állnak elő, vagy aktívan részt vesznek egy tevékenységben – nem számít, milyen lényegtelenre, nevetségesre, vagy formátlanra sikeredik az eredmény.

Engedik, hogy a gyerekek részt vegyenek a mindennapos feladatokban, és nem csinálnak nagy ügyet belőle, ha a gyerekek nem úgy végzik el a munkát, ahogyan például a szülők végeznék. A szülőknek megfelel az is, ahogy a gyereke felsöpri a helyiséget, amilyenre az étel sikerül, vagy ha a gyerek új ötlettel áll elő. Érdekesnek tartják a gondolatot, és tiszteletben tartják.

A szülők jóváhagyása nyomán felébred a gyerekeben az érdeklődés az adott feladat iránt, s ez arra ösztönzi a gyereket, hogy a jövőben is segítsen. Látja, hogy számít a hozzájárulása, és a családot segíti vele. Ez minden dicséretnél nagyobb hatást gyakorol rá.

A szülők nem utasítják el, ha a gyereke segíteni próbál, semmilyen módon sem. Egy szülő elutasítása sokféle formát ölthet, s a maja szülők igyekeznek mindegyiket elkerülni. A teljesség igénye nélkül néhány ezekből: Figyelmen kívül hagyni őt, elutasítani az ötletét, kioktatni őt, hogy mi a helyes módja a feladat elvégzésének, s az is elutasítás, ha a szülő nem használja fel a gyereke munkáját, teljesen átalakítja, vagy kiveszi az eszközt a kezéből, és maga fejezi be a feladatot. 

A maja anyukák akkor sem állítják le a gyermeket, ha valamit rosszul csinál.  Ehelyett megfigyelik, mit csinál a gyereke, aztán tovább fejlesztik az elképzelését. A szülő tehát végeredményben az együttműködés csodálatos láncolatát alakítja ki: Ő vagy a gyereke felvet egy ötletet, s a másik tovább fejleszti. 

A maja szülők bizonyos értelemben egyenrangú munkatársnak tekintik a gyerekeket. Az ő felfogásuk szerint a tudás nem egy, hanem kétirányú: a szülőtől a gyereke felé, s a gyerektől is származhatnak ötletek, információk. 

 

Hogyan ismerjük el gyermekeink segítőkészségét, ötleteit:

– Néha elég egy egyszerű megjegyzés, pl. ” Remek ötlet”, „igen, lehetséges” és a gyermek máris úgy érzi, komolyan veszik, és még akkor is örömmel vesz részt a további munkában, ha nem hasznosítjuk az elképzelését. 

– Néha apró ajándékokkal, figyelmességgel lehet méltányolni a gyermekek segítőkészségét. Pl. A kedvenc ételét készíteni el, vagy kaphat valamit, amire amúgy is szüksége van. Soha nem konkrét dologért, feladatért kapjon valamit. Mutassuk ki a hálánkat azért, mert kiveszi a részét a családi munkamegosztásból, mert segítőkész.

– Ismerjük el, amikor valamit meg tudott csinálni rendesen. Sok kultúrában az érettséghez, a felnőtté válás folyamatához, a bölcsebbé váláshoz kötik a ház körüli munkák elismerését. Pl. Ha jól csinál valamit, lehet mondani: Ó, fiam, már megtanultad ( a dolgodat). Vagy gratulálni neki, amiért lassan felnő, és egyre több munkából veszi ki a részét a ház körül.: ” Nagylány, nagyfiú lettél, hogy ezt is meg tudod csinálni. „

– Hogy a gyereke megértse, mit jelent a ” segítőkészség”, azonosítsuk a saját, és mások viselkedésében. Ezzel tudomására hozzuk, hogy számunkra értékes, és fontos tulajdonság. 

– Tegyük szóvá a segítőkészség hiányát is. Ne féljünk megmondani neki, ha nem viselkedik segítőkészen. 

– Ne büntessük és ne jutalmazzuk a konkrét feladatokat. Helyette magyarázzuk el, milyen értékes a feladat az egész család számára. Ha már „fenyegetni ” kell, akkor természetes következményekkel tegyük ezt. Olyasmivel riogassuk, ami a lehető legközelebb áll a munka el nem végzése miatt várható következményekhez. Pl. : Ha nem teszünk rendet a konyhában, jönnek a hangyák, és ellepik a pultot. Vagy: Ha nem mosod el az uzsonnásdobozodat, holnap büdös, koszos dobozból kell enned. Ezt szeretnéd? 

– Hívjuk fel a figyelmét arra, hogy mi is szoktunk segíteni neki. A segítségnyújtás kölcsönösségét tanítjuk meg neki ezzel. S lehet néha nem segíteni neki, ha ő előtte megatagadta azt. 

 

Egyszerű összefoglalásként: Engedni, hogy gyakoroljon, vele csinálni egy csapat tagjaként, és/vagy rávilágítani, milyen fontos az ő ténykedése a család számára, s elismerni őt, akkor is, ha nem sikerül tökéletesre az eredmény, vagy másképp szeretné elvégezni a munkát. Kimondani őszintén, ha nem viselkedik segítőkészen. 

Olyan egyszerűnek tűnik, de a hétköznapok sűrűjében nem mindig az. Ám ha tudatosan figyeljük elsősorban önmagunkat, a cselekedeteinket, s a motivációinkat,  oly sok minden változhat a családunk életében. Próbáljunk néha a hosszútávú célokra koncentrálni, még akkor is, ha az rövidtávon megerőltetéssel, esetleg nehézséggel jár. Gondoljuk végig, hova akarunk eljutni, s ehhez mit kell megtennünk most. A pici gyermek egyszer kamasz lesz, amikor csak azokat a dolgokat fogja megtenni, amiket addig megtanítottunk neki. A kamasz pedig egyszer felnőtt lesz, akinek az életét tudjuk megkönnyíteni, a leendő családjában megjelenő szokásokat, ha most megváltoztatjuk mindazt, ami nem tetszik, vagy nem működik nálunk. 

Kívánok kitartást, tudatosságot, s vidám próbálkozást ezekhez az új dolgokhoz! 

Áldással és szeretettel: Balogh Andrea