Tudod – e, hogy mi az egyik legnagyobb ajándék, amit a szeretteidnek adhatsz?
Az időd, s vele a figyelmed. Az az idő, amit csak őrá fordítasz, amikor beszélgetsz, vagy játszol vele. Amikor megszűnik a külvilág, elhallgattatnak, s elhallgatnak a telefonok, s egyéb zavaró tényezők, s csak ti léteztek. Amikor úgy figyelsz rá, hogy a legapróbb rezdülését, elhallgatott szavait is meghallod, észreveszed. Vagy, amikor úgy elmerültök abban, amit ketten együtt csináltok. hogy a világ megáll egy pillanatra.
Ezek azok a pillanatok, amikre mindketten sokáig, sokáig emlékezni fogtok, mert ebben megérezhettétek a határtalan szeretetet egymás iránt.
Az Új Kor családjában már megtanultuk, hogy az egymással töltött minőségi idő mennyire fontos mindannyiunk számára. Ez lehet rövid, vagy hosszú, igazából teljesen mindegy. A lényeg az együttlét öröme, s az odafigyelés egymásra. Ez az ami igazán összetartja a családot.
A hétköznapok során bizony előfordulhat, hogy éppen akkor nincs időnk az együttlétekre, beszélgetésekre, amikor a másiknak nagyon nagy szüksége lenne erre. Ilyenkor vagy mindent leteszünk, s mégis figyelünk a társunkra, gyermekünkre, szüleinkre, vagy a barátainkra, mert megérezzük, hogy ez most kihagyhatatlan, nagyon fontos pillanat, vagy megegyezünk egymással, hogy mikor tudnánk az elhalasztott időt minél előbb pótolni, amikor teljes valónkkal jelen lehetünk, s be is tartjuk a megállapodást.
Ha az utóbbit választjuk, azzal kimutathatjuk a szeretetünket, tiszteletünket is felé: Fontos vagy nekem, számíthatsz rám! Itt vagyok neked! Szeretlek téged!
Balogh Andrea