Egy kis mese nem csak a szivárványgyerekeknek. Csodálatos gyermekeink azért is jöttek hozzánk, hogy szeretetet, békét hozzanak nekünk. Olvasd el ezt a kis mesét gyermekednek, unokádnak, s légy figyelmes, hogyan reagál, milyen gondolatai lesznek a mese után! Bizony, meg fogsz lepődni a válaszán! <3 <3

 

 

 

 

Egy messzi, távoli réten élt egy szürke kicsi pillangó. Nagyon fiatal volt, épp most bújt ki ezüstös bábjából, s ismerkedett a világgal. Csodálkozva nézegette  az aranyló napsugarakat, ahogy azok megcsillantak a fák levelein, gyönyörű zöldbe öltöztetve azokat.

Szerette a tarka virágokat, megcsodálta szépségüket, s ízlelgette a szirmok mélyén megbúvó virágport, ami édes nektárként kellette magát a kíváncsi pillangó számára. 

 

 

 

De legjobban a szivárványt szerette. Amikor eső után megjelent az égen, a kicsi pillangó szívét boldogság járta át. Megcsodálta a gyönyörű színeket, mindegyik a kedvence volt. Határtalan békességet érzett, s szeretetet mindenki s minden iránt. S aztán, mikor a szivárvány eltűnt az égről, egy ideig még őrizte szívében az édes érzést, ami majd halványulni kezdett. 

Megfigyelte, hogy a szivárvány nem csak rá volt ilyen hatással. Az emberek, akik kijöttek a rétre, ugyanazt a boldog érzést nevezték meg, mint amit ő érzett. A szemük, szájuk mosolyogni kezdett, s egészen megváltozva mutatták egymásnak az égi tüneményt. 

 

 

 

Úgy szeretnék én is szivárvány színű lenni! – álmodozott. Akkor mindenki szívében, aki csak rám néz, szeretet, béke ébredhetne. 

S a vágyakozás a szivárványszínű szárnyak után egyre erősebbé vált, mindaddig, amíg teljesen kitöltötte minden gondolatát. Amikor már nem bírta tovább, felkerekedett, s útnak indult, hogy megtudja, hogyan változtathatja a szárnyait szivárvány színűvé. Kérdezgette az erdő, mező állataitól, növényeitől, merre induljon, hogyan tudja megtalálni a szivárványt. 

Rászállott az öreg tölgyfa ágára, s megkérdezte tőle:

– Tudsz nekem segíteni, hogyan szerezhetnék szivárványszínű szárnyakat? 

Az öreg tölgyfa megfontolta válaszolta: 

– Fel kell repülnöd egészen a szivárványig. Ha eléred őt, udvariasan meg kell kérdezned, hogy megfürdetheted -e a szárnyaidat a színeiben. De hosszú lesz oda az út, fáradságos. Szükséged lesz erőre, kitartásra, vidámságra, s a jó szívedre. Így is akarod?

– Igen – válaszolta a pillangó. 

– S miért akarsz szivárvány szinű lenni? 

– Azért, mert amikor ránézek, béke, nyugalom, vidámság, s hatalmas szeretet áraszt el engem. Mindegyik színt nagyon szeretem, nem tudnék kiválasztani egyet sem, mindegyik a kedvencem. S ha  a szárnyaimon hordozhatnám ezeket a gyönyörű színeket, akkor mindenkinek, akivel csak találkozom, békét, szeretetet hozhatnék a szívébe. Megváltozna a világunk, mert mindenki boldog lenne, valahányszor megpillantaná a szivárványt, akár ott fenn az égen, akár a szárnyaimon. 

– Hát, nagyon nemes elhatározás, kicsi pillangó! Szívesen adok egy kis ERŐT, s KITARTÁST neked, hogy véghez vihesd, amit elterveztél. Isten áldása kísérjen utadon!

A kicsi pillangó megpihent egy picit a tölgyfa ágain. Érezte, hogy a hatalmas tölgyfa ereje belé áramlik. Most már igazán hitt a küldetésében: Békét, feltétel nélküli szeretetet akart hozni mindenki számára. 

S egyszer csak elrugaszkodott, s elindult, repült, fel, fel a felhők közé, a nap felé, keresve a szivárványt. 

Útja során találkozott a Széllel, aki felkapta a hátára, megforgatta egy párszor, s még magasabbra repítette. Először megijedt a kis pillangó, de aztán kacagva kapaszkodott a Szél sörényébe, hogy le ne essen róla. 

Az esőfelhőkkel bizony meggyűlt a baja. Szinte alig látott valamit a tejszerű ködben, s fázósan húzta össze a szárnyait, hogy megvédhesse őket az esőcseppektől. Már majdnem feladta, de csak repült tovább. Szemei előtt lebegett a célja, a gyönyörű szivárvány, amit el akart érni, s a szeretet, amit az emberek szívében látni akart. 

Amikor már majdnem feladta, hirtelen szárnysuhogásra lett figyelmes. Egy sas madár érkezett, át a tejszerű ködben, s hatalmas szárnyaival betakarta őt. 

 

 

– Mit keresel idefenn, kis pillangó? Ha tovább repülsz, az az életedbe is kerülhet.

– Nem félek én, kedves sas. El akarok érni a szivárványhoz, s tudom, hogy elérem célomat. A jó Isten vigyáz rám, s az embereknek pedig szükségük van a szeretetre.

– Jó, nemes, és bátor vagy, kis pillangó! Segítek neked! Pattanj a hátamra, s átvezetlek a felhőkön. 

A kis pillangó hálásan felpattant a sas hátára, megbújt az egyik kis mélyedésben, s talán el is szundított. 

Mikor kinyitotta a szemét, vakítóan sütött a nap, s a felhőket messze maguk mögött hagyták.

– Eddig tudtalak vinni, most már egyedül kell folytatnod az utadat – Mondta a sas madár. A kis pillangó megköszönte a segítséget, s repült egyedül tovább a nap felé. 

 

 

Minél közelebb ért a naphoz, annál melegebb lett. A nap fénye szinte már égetett, s a kis pillangó egyre lassabban tudott repülni. Kérlelni kezdte a napot:

– Kedves Nap! Kérlek, engedd meg, hogy megtalálhassam a Szivárványt! Az embereknek a földön nagyon nagy  szükségük van a szeretetre, s a békére. Hadd vigyem el nekik a szivárvány színeit!

A nap először mérgesen nézett a pillangóra. Hogy vehette a bátorságot, hogy őt megszólítsa, s kérjen tőle valamit. De látva a kis pillangó kitartását, megenyhült.

– Jól, van, segítek neked! 

S sugarait más irányba fordítva megszüntette a forróságot a pillangó körül. S az egyik sugarával utat is mutatott neki.

 

– Kövesd ezt a fénysugarat, s megtalálod, amit olyan nagyon keresel. 

A kicsi pillangó így is tett. A csodálatos arany fénysugár útját követte, s a fény teljesen beburkolta őt. Biztonságban érezte magát. 

Nem sok időbe telt, mikor megpillantotta a Szivárványt. Ott nyújtózkodott egy felhő szélén, s az aranyló napsugarakat kergette. Gyönyörűen ragyogott minden szín rajta, s csak úgy árasztotta magából a vidámságot, békét, szeretetet s a reményt. 

A kis pillangó illendően megállta előtte, s udvariasan elmondta, hogy miért jött ilyen messzire a földtől. 

– Nemes cél vezetett utadon, s kitartó is vagy, hogy megtaláltál engem. Mielőtt teljesíteném kérésedet, válaszolj nekem egy kérdésemre:

Melyik fontosabb számodra: Adni, vagy kapni?

A kis pillangó egy percig gondolkozott, s már kész is volt  a válasszal:

– Mindkettő egyformán fontos. Ha egyensúly van körülöttem, bennem, akkor nagyon szeretek adni. Ilyenkor látom a másik boldogságát, az örömöt, amit okoztam, s ez engem mindig nagy szeretettel tölt el. De ha nem tudok, nem akarok kapni, elfogadni szeretetet, szívességet, ajándékot, bármit mástól, akkor őt, a másikat megfosztom az előbb leírt érzéstől. Ő szegényebb lesz, hogy nem tudott adni, s én is szegényebb leszek, hiszen egy kivételes alkalmat szalasztottam el, s egyedül maradtam. 

– Helyesen feleltél – szólt a szivárvány. – Jöjj közelebb, fürdesd meg a szárnyaidat a színeimben, a melegségemben. 

 

 

Így történt, hogy  a kis szürke pillangóból szivárványpillangó lett. Szárnyán a szivárvány minden színe  tündökölt. S amikor visszatért a földre, az erdőbe, mezőkre, s az emberek közé, láttára mindenki vidámabb lett, s elöntötte őket a béke, a szeretet érzése. Mindig emlékezett az utolsó kérdésre s mindig boldog volt, amikor vidámabbá tett egy szívet, de örömmel fogadta azt a szeretetet is, amit felé árasztottak az állatok s az emberek.

A gyermekek egy kis csoportja különösen megszerette a kis pillangót, s magát a szivárványt is. Talán te is találkoztál már ilyen gyermekkel, vagy te magad vagy olyan gyermek, aki nem tud választani a színek közül, mert mindegyik csodálatos, gyönyörű. Ők, ti vagytok azok, akik viszik tovább a szivárványpillangó feladatát, s békét, szeretetet, vidámságot varázsoltok az emberek szívébe. 

Balogh Andrea