Megfelelés – elismerés

 

Mondd csak, drága Lélek, tetteiddel, cselekedeteiddel, szavaiddal, s sokszor gondolataiddal is kinek, minek akarsz megfelelni, kinek a szabályaihoz, vélt elképzeléseihez igazodsz, s kinek az elismerésére szomjazol? 

Ha a válaszod erre a kérdésre az, hogy „a jó Isten” s  „önmagam” , akkor megtaláltad az igaz utat, amin járnod kell, amit folytatni érdemes. 

Gyermekként, s talán felnőttként is biztos sokszor nyomtad el a lelked hangját, ami mást javasolt, mint amit valóban megcselekedtél, csak azért, hogy a többiek ( a szüleid, a társaid, az emberek) elfogadjanak téged. Tartottál be olyan szabályokat, amiknek nem láttad már hasznát, csak nem merted hangosan megkérdőjelezni, tán esetleg megváltoztatni őket. De senki nem érezte a te érzéseidet, nem hallotta a lelkiismereted hangját, ami a szívedben zakatolt. Pedig Isten szólt hozzád ily módon, de te nem akartál, vagy nem mertél rá hallgatni. 

Most eljött az idő, hogy ez megváltozzon, s kiállj önmagadért, s mindazért, amiben hiszel. Tedd ezt tisztelettel, szeretettel, de határozott kitartással.

Ismerd el, s vállald fel, hogy te vagy az egyetlen, aki felelősen dönthetsz a saját életed felett. Önmagadon, s a jó Istenen kívül soha senkinek nem kell megfelelned! 

Add meg magadnak te azt a szeretetet, elfogadást, amire olyan nagyon vágysz, s tudd azt is, hogy Isten feltétel nélkül szeret téged.  S ekkor már nem lesz annyira fontos számodra a külvilág elismerése, s szabadságra találsz. 

S ha majd egyszer a gyermeked, vagy bármelyik szeretted akarja a saját lelke hangját követni, akár úgy, hogy választásával te nem értesz egyet, üdvözöld mégis igyekezetét, bátorságát, s azt is, hogy ezt elmondja neked. Állj ki te is a saját véleményed, önmagad mellett, s invitáld egy olyan beszélgetésbe, ahol a szeretet hídjára lépve megtaláljátok azt a megoldást, ami mindkettőtök számára elfogadható, s kivitelezhető. 

Áldás rád, aki már nem akarsz senki emberfiának megfelelni csak Isten, s a szeretet törvényeinek!   🙏💖

Szeretettel: Balogh Andrea

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hat + 5 =