Görögül úgy hangzik, hogy „aphiémi”.
Azt jelenti, hogy elküldeni, elengedni, elbocsátani, figyelmen kívül hagyni, maga mögött hagyni.

Amikor az ember feloldja magában a kötelékeit, amikor nem tapad valamire, vagy valakire sem érzelmileg, sem gondolatilag, amikor fájdalmát, sértettségét, és valamennyi lelki gubancát maga mögött hagyva elengedi az egészet: az az aphiémi.
Amikor a nekem okozott sérelmekről, s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, amit a porban hagy… vagyis nem nézünk utána, elbocsájtjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás.

Valódi, isteni Énünket nem lehet megbántani, sem megsérteni, sem megölni. Ami bennünk sérül: a halandó egónk. Az ego az, aki sebezhető, akinek fáj, akinek az érdekeit bántják – aki jóvátételre, bosszúra szomjas, mert nem tud felejteni.
Az ego az, aki a karma kerekét hajtja, hajtja, hajtja.
Az ego – kitalálhat bármiféle trükköt, elvet, morált, pszichológiát – nem képes megbocsátani. Hiába akarja, nem képes rá. Hogy miért?
Mert akkor ő meghal.
Megbocsátani csakis az önfeledt ember tud.
Az önzetlen, az éntelen, akinek halhatatlan lénye már valamennyire felébredt.

A karma – oldás művészete a legnehezebb dolog a világon.
S ez mindig: elengedés.
Ha sikerül, szabad leszel. S aki szabad, az nem elmélkedik, nem pszichologizál, aki szabad, az erős lesz, és aki erős, azt nem lehet megbántani. Sőt, a régi sérelmeit is elfelejti.
Amikor letekered az ujjadra hurkolt zsinórt, és elengeded a luftballont, s az száll a magasba, egyre feljebb, és egyre távolabb, s végül kipukkad – s te nem nézel utána, s elfelejted örökre, nemcsak a ballont, de a zsinór emlékét is az ujjadon: ez az ephiémi.
Nemcsak a ballon lesz szabad – hanem te.
S utána már azt teszel, amit jónak látsz, mert csak a szabad ember tud helyesen cselekedni.

Müller Péter