Néha találkozni fogsz valakivel, akiről azt hiszed, hogy ő a lelki társad; több szinten érzed a kapcsolatot, talán azonnal. És ahogy jobban megismeritek egymást, kezditek érezni, ahogy a kapcsolat elmélyül, és megérzitek azt az egyezséget, amit akkor kötöttetek egymással, amikor erre az életre készültetek.
Ne gondold azonban, hogy ez a lélekkapcsolat feltétlenül azt jelenti, hogy boldogan éltek majd együtt ebben az életidőben.
Lehet, hogy barátok és szövetségesek lesztek, egymást segítve. Lehet, hogy olyan módon segítitek egymást, ami még a konfliktust és a különválást is magában foglalja, egy olyan végeredménnyel, ami előnyös számotokra. Az is lehet, hogy tanultok egymástól valami leckét, aztán külön utakon folytatjátok utatokat.
Amit fontos megtenned minden kapcsolatoddal, beleértve azokat is, amelyek gyorsan érkeznek és nagyon mélyek, hogy hagyd őket lenni, s hagyd őket menni. Engedd az egész életet, beleértve a szoros kapcsolatokat, áramlani és fejlődni.
Hagyd, hogy az emberek olyanok legyenek, amilyenek, nem pedig olyanok, amilyennek szeretnéd őket. És mindenekelőtt nem szabad megpróbálnod irányítani, támadni, magad előtt tolni, manipulálni és megszerelni a kapcsolatokat.
Legyen bátorságod, hallgass a szívedre, kövesd a saját utad, hogy az legyél, aki vagy, és szeress az lenni, aki vagy, bármi is történjék.
Ragyogj és mutasd meg, ki vagy, hogy azok az emberek, akik pont olyan embert keresnek, mint te, rád találjanak. Ne engedd, hogy a kudarcok vagy akár a nagyobb csalódások elnyomják ragyogásod és lényed.
Életutad során találkozni fogsz sok olyan ösvénnyel, amit lavinák zárnak el, ködbe borított úttal, a sötétség mély völgyeivel és ragyogó napsütéses nappalokon aranyló pipacsos rétekkel. Ez mind az élet része. És ahogy járod az utad, egy ideig mások is csatlakoznak hozzád: egy kedves barát, egy szerető, egy házastárs, gyermek és szülők. Aztán talán elmennek.
És mindezen át az egyetlen állandó te vagy, s benned az igazság magja, és az ösvény, amin jársz. Ha megengeded, hogy az igazság benned megmondja, melyik elágazáson menj, ha megengeded ezt a belső iránytűt megmondani, melyik hegyet mászd meg, akkor valóban jól fogod csinálni, és egy kiteljesedett, csodálatos életed lesz.
Ha másokat üldözöl, ha megpróbálod mássá tenni a dolgokat, mint amilyenek természetesen lennének, akkor hirtelen egy erdő mélyén fogsz felébredni, s nem fogod tudni, merre menj. Elveszted önmagadat és összezavarodott leszel, mert elvesztetted a kapcsolatot a saját személyes igazságoddal.
És amikor ez megtörténik, csak ülj le, ott az erdőben, legyél nagyon mozdulatlan, és térj vissza önmagadhoz. Találd meg önmagadat, mielőtt tovább mennél, különben egyszerűen csak körbe-körbe fogsz járni, s egyre kétségbeesettebb, magányosabb és elveszettebb leszel.
Te minden vagy, aminek lenned kell, pont úgy vagy jó, ahogy most vagy. Te vagy a saját életed középpontja. Te vagy a jelzőfény, amely ragyog és utat mutat.
Örülj, amikor mások melletted mennek, élvezd a társaságukat, kapcsolódj olyan szorosan és mélyen, amennyire csak tudsz, de mindig, mindig ragyogtasd a saját fényed, járd a saját utadat, és engedd meg nekik, hogy ugyanezt
Szeretlek..
Mike Harrigan