Mondd csak, te hogyan reagálsz egy hirtelenül jövő, s nagyon erős hangra? S milyen érzelmeket hoz elő belőled, ha az a hang hangos, mérges, esetleg dühös? Megijedsz, vagy teljesen figyelmen kívül tudod hagyni?
Ha az utóbbi, akkor már sikerült kialakítanod egy energetikai védőburkot, vagy/és olyan védelmező magatartást, ami által nem érnek el hozzád a külvilág azon hangjai, ami felborítanák a nyugalmadat, a békédet.
De ha a másik a válaszod, akkor meg tudod érteni, hogyan érzi magát az a gyerek, akire hirtelen rákiabálnak, a szülei, tanárai, vagy bárki a környezetéből. S talán még felbukkannak a régi tapasztalatok is a gyermekkorodból, amikor a te szüleid tették ugyanezt.
Csodálatos gyermekeink nagyon érzékenyek a hangokra, a zajokra, a körülöttük lévők energiáira. Egy hirtelen kiabálás, főleg, ha ez neki szól, az ő viselkedését akarja ” rendbe tenni”, nagyon nagy félelmet hoz létre benne. Amikor nagyon hangosan rákiabál valaki egy gyermekre, főleg akkor, amikor nem számít rá, akkor ledermed a gyermek, szava elakad, abbahagy mindent, amit akkor csinál, s lehetséges, hogy pánik is eluralkodhat rajta. S ez történik akkor is, ha nem ő a célpont, hanem esetleg egy másik gyerek, ember, vagy helyzet, s ő csak szemlélője, hallgatója a szituációnak. Ugyanazt a félelmet, ijedtséget éli át, mintha neki szólna a dolog.
Nem tudja hova tenni a hirtelen hangot, megijeszti a fenyegető erő, amit a hangból megérez. Riadókészültségbe kerül a teste, ami megterheli őt. Energetikailag, amikor emelt hangon beszélünk, kiabálunk, ordítunk a gyermekkel, akkor szétrázzuk az energiamezője szintjeit, amit nagyon sokáig tart újra rendbe szedni.
Ezenkívül, mivel gyermeked nagyon érzékeny, átveszi a kiabáló ember ( a tiéd, vagy akárki másnak) érzéseit, hangulatát, energiáját. Mivel ez nem az övé, nem tud vele mit kezdeni, de mégis jelentős energiát veszít a félelme, ijedtsége, illetve az aggodalmai miatt.
S ha már energiákról van szó, akkor tudd, hogy az, aki kiabál, annak általában nagyon alacsony az energia szintje. Lehet, hogy egyszerűen csak fáradt, vagy tele van félelemmel, beteg, bármi lehetséges. A kiabálás segítségkérés, s ugyanakkor energiarablás is. Energiát vesz el attól, akinek van, így ebben az esetben, a gyermekedtől. Mindketten lemerülnek energetikailag, ahonnan nagyon nehéz újra feltöltődni, s újra megtalálni a nyugalmat, s a szépséget az életben.
Ha ez egyszer egyszer fordul elő, akkor a kiabálás, veszekedés után le kell ülni vele, s megbeszélni a miérteket, s a továbbiakat, s figyelni arra, hogy ez minél kevesebbszer forduljon elő.
De ha ez rendszeressé válik, ez már károsíthatja őt. Hogy ezt elkerülje, egy védekező mechanizmussal válaszol ezekre a szituációkra. Olyan viselkedésmódokat produkál a későbbiekben, amit erre az egyszerű tényre lehet visszavezetni: Túl sokat kiabáltak vele, sokszor szidták meg.
Lássuk csak ezeket a viselkedésmódokat, a teljesség igénye nélkül:
1. ” Védekezés az észlelés szintjén: Szorongás ( nyugtalanság, félelem)
Védekező vakság: Agyunk nem engedi, hogy lássuk azt, ami rossz érzéseket keltene bennünk. Amikor a veszélyforrás racionális észlelése megszűnik, a gyermek érzékeli ugyan, hogy baj van, de nem tudja, hogy mitől fél, mert az agya úgy ítéli meg, hogy a veszélyforrás felismerése túl fájdalmas lenne a számára. Vak félelem tölti el: a szorongás.
Riasztórendszerünk általában ezt az indirekt védekezési módot választja először, mivel ekkor még elővigyázatosak leszünk akkor is, ha nem tudjuk, mi a baj. A szorongó kisgyermek tele van irracionális félelemmel: fél a póktól, az ágy alatt lakó mumustól vagy a falon mozgó árnyékoktól… bármitől félhet, amit elbír a fantáziája. Ha a szorongás hosszabb ideig fennáll, agyunk különféle magyarázatokat is kitalálhat a homályos félelem racionalizálására: ezek a fóbiák és kényszerképzetek.
2. Védekezés az érzések, és az indulatok szintjén: Idegesség ( nyugtalanság, de félelem nélkül)
A védekező érzéketlenség az érzések kikapcsolása. A túlterhelt idegrendszer az érzések kitiltásával védekezik a sebezhetőség ellen, ha a sérülékeny érzéseket nem tudja feldolgozni.
Amikor az érzelmek érzése is megszűnik, a gyermek már nem panaszkodik félelmekről, mert a biztonságérzet alapélménye sincs meg benne. A felnőtt fenyegető magatartását is közönyösen viseli. Lepereg róla, föl sem veszi. Semmivel nem lehet meghatni. A fegyelmezés sem hat rá, tehát a viselkedési problémái is eszkalálódnak. Nem szorong, nem is fél, mégis olyan nyugtalanul viselkedik, mint akit veszély fenyeget. Ideges, nem tud megülni a fenekén, nem képes huzamos ideig egy dologra figyelni, mert a figyelme szétszórt: folyton mindenre figyel. Ide-oda jár a tekintete, mintha azt lesné, honnan jön a támadás.
3. Védekezés a szervek és a kémiai háztartás szintjén: VESZÉLYKERESÉS (nyugtalanság és félelem nélkül)
Ha a gyermek agya már huzamos ideje védekezik, a sebezhetősége teljesen elvész. Nem tölti el rossz érzéssel a fenyegetés, sőt! Szinte élvezi, ha kockáztathat. Az adrenalin-löket még fel is dobja. Ezt az élményt keresik az adrenalin-függők is.” ( © Brouwer Pálhegyi Krisztina, kekneveles.net)
Ha kisgyermeket nevelsz, akkor még csak a két első védekező mechanizmust ismerheted fel. Ha már kamasz a gyermeked, vagy talán már felnőtt, akkor bizony előjöhet az utóbbi is.
Ha veled kiabáltak sokat gyerekként, akkor előfordulhat, hogy érzékeny vagy a zajra, s ha egy konfliktus kiabálással jár, akkor szorongással, pánikrohammal reagálhatsz rá.
Mi a megoldás? Minél előbb tudatosítani a fenyegetés érzetét okozó viselkedést. Ha te, mint szülő kiabálsz sokszor, kérlek, hagyd abba. Ha a gyermeked tanára, másik diák, vagy bárki más kiabál a gyermekeddel, akkor kedvesen, de határozottan lépj fel ez ellen a viselkedés ellen. Soha senkinek nincs joga a gyermekeddel beszélni úgy, hogy az félelmet okozzon benne.
Maradj a középpontodban, bármi történik. Ehhez először belső munka szükségeltetik, hogy felold magadban mindazt a rossz érzést, élményt, félelmet, aggódást, ami ott van benned, s ami azt okozza, hogy az előbb leírt módon reagálsz. Nézz szembe a szüleid régi viselkedésmódjaival, azzal a tanítással, amit a példájukkal rád örökítettek.
Amikor dühös leszel, mert valami nem úgy történik, ahogy elgondoltad, mindig önmagaddal kezd a megoldást. Vizsgáld meg, mi okozta, hogy így reagáltál? Milyen seb van még a lelked mélyén, ami gyógyításra szorul?
Ha kevés az energiád, tegyél róla, hogy feltöltsd magad olyan dolgokkal, amik örömet szereznek neked. Gondoskodj a belső gyermekedről először, hogy utána tudd szeretettel gondozni a gyermekeidet.
S ha rendbe tetted mindazt, ami belőled indult útnak, a te viselkedésedből, érzéseidből, reagálásaidból, akkor keressetek egy közös megoldást a gyermekkel, a családoddal, ami mindenki számára megfelelő lehet.
Ha kicsi a gyermeked, akkor kedvesen, de határozottan közöld vele az elhatározásodat, s adj neki időt, hogy befogadja, esetleg befejezze, amit csinál. A kiabálást tartogasd arra, amikor igazán életveszélyben van: Pl épp a forró vizet akarja lerántani, vagy az úttestre kiszaladni. Minden mást oldj meg nyugodtan, a középpontodból cselekedve.
Ha nagyobb gyermeket nevelsz, akkor alkossatok közös szabályokat, s mindannyian tartsátok is be azokat. Minél jobban kiabálsz, a gyermeked annál messzebb kerül tőled, s egy idő múlva már csak sok sok munka, idő, s energia kell, hogy újra visszataláljatok egymáshoz. Itt a kiabálást már fel kell, hogy váltsa a kölcsönös tisztelet. Te vagy a szülő, vagy a pedagógus, aki felelős a gyermekért, de már vond be őt is a döntésekbe, s a következményekbe, ami a döntések, szabályok be nem tartásával jár.
Mint oly sok helyen, ebben a témában is nagyon fontos a tudatosságod. Mindazok, akik gyermeket nevelünk, vagy neveltünk, elkövettük már azt a hibát, hogy kiabáltunk a gyermekünkkel, vagy akár más gyermekével. Ugyanúgy, ahogy saját magunkkal, a belső gyermekünkkel is megtettük ugyanezt. Most viszont eljött az idő, hogy ezt a viselkedésünket is a tudatosság szintjére emeljük, s határozottan megváljunk tőle.
Az Új Kor családjában már csak olyan energiákra, szavakra, viselkedésre van szükség, s adjunk annak tudatosan teret, amitől mindenki boldogabbnak, szerethetőbbnek, fontosnak, elfogadottnak, megbecsültnek érzi magát. Így lesz a jövő generációja már boldogabb, s élhet kiegyensúlyozott életet.
Így legyen, így van! 💖
Szeretettel: Balogh Andrea