New York Brooklyn városrészében a Chush iskola tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekről gondoskodik. A gyerekek egy része egész iskolai pályafutását a Chushban tölti el, míg mások visszairányíthatók a hagyományos iskolákba.

 

A Chush egy támogatókereső vacsoráján az egyik növendék édesapja olyan beszédet tartott, amelyet egyetlen résztvevő sem fog elfelejteni soha.

 

Miután az egekig magasztalta az iskolát, és elhivatott nevelőit, így kiáltott fel:

 

– Hol van a tökéletesség az én fiamban, Shayában? Amit Isten alkot, azt mind tökéletesre alkotja. Az én fiam mégsem képes úgy megérteni a dolgokat, mint a többi gyerek. nem tud visszaemlékezni tényekre és számadatokra, mint a többiek. Hol van tehát Isten bölcsessége?

 

A hallgatóságot megrázta a kérdés; szívükbe markolt az apa szenvedése, és elnémította őket a gyötrő bizonytalanság.

 

– Azt hiszem, – felelt meg a kérdésre az apa – , hogy amikor Isten egy ilyen gyermeket hoz a világra, abban keresi a tökéletességet, ahogyan az emberek a gyerekre reagálnak.

 

Azután elmesélte a következő történetet a fiáról, Shayáról.

Egy délután Shaya és az édesapja egy park mellett sétáltak el, ahol néhány fiú, Shaya ismerősei baseballoztak. Shaya megkérdezte az apját:

 

– Gondolod, hogy odaengednek játszani?

 

A férfi tudta, hogy a fia legkevésbé sem sportos alkat, és a legtöbb fiú nem szeretné, hogy beálljon a csapatba. Azt is megértette azonban, hogy ha a fiát beválasztják játszani, az az összetartozás érzésével fogja megajándékozni.

 

Shaya apja odalépett az egyik fiúhoz a pályán, és megkérdezte, hogy játszhatna -e Shaya. A fiú várakozóan nézett csapattársaira. Miután nem kapott útmutatást, a saját kezébe vette az irányítást, és így szólt:

 

– Hat ponttal vesztésre állunk és a nyolcadik játékrészben vagyunk. Azt hiszem, lehetne a mi csapatunkban, és a kilencedik játékrészben majd megpróbáljuk beállítani ütőnek.

 

Shaya apja mámorosan boldog volt, amikor fia szélesen elmosolyodott. Shayának megmondták, hogy húzzon fel egy kesztyűt, és álljon be játszani a középső mezőre.

 

A nyolcadik játékrész második felében Shaya csapata szerzett néhány pontot, de még mindig le volt maradva hárommal. A kilencedik játékrész második felében Shaya csapata újabb pontot szerzett.

A győzelem lehetőségét jelentő futás előtt Shaya következett ütésre. Valóban hagyja – e a csapat ütni Shayát ebben a kritikus helyzetben, elszalasztva esélyét a győzelemre?

 

Mgedöbbentő módon Shaya megkapta az ütőt. Mindenki tisztában volt vele, hogy a dolog a lehetetlenséggel határos, hiszen Shaya még azt sem tudta, hogyan kell az ütőt megfelelően tartani, az ütésről nem is beszélve.

Amikor azonban odalépett az ütőhelyre, a dobó pár lépést előrébb jött, hogy gyenge és ívelt labdát adhasson, és így Shaya képes legyen legalább eltalálni.

 

Jött az első dobás. Shaya esetlenül lendített. és elhibázta. Az egyik csapattársa odament hozzá, és segített neki tartani az ütőt, és így együtt néztek szembe a következő dobásra készülő dobóval.

A dobó ismét tett néhány lépést előre, hogy lágyan Shaya felé hajítsa a labdát. A dobás érkeztekor Shaya és csapattársa meglendítették az ütőt, és együttes erővel ütöttek egy lassú labdát a dobónak, amely le is hullott a födre. A dobó felkapta a gyenge labdát, amelyet könnyűszerrel továbbadhatott volna az első alapponton álló játékosnak. Shaya kiesett volna, és ezzel véget is vetett volna a játéknak.

 

A dobó ehelyett fogta a labdát, és magas ívben a jobb oldali pályaszélre dobta, messze távolabb, mint ahogy az első alapponti játékos elérhette volna. Mindenki kiabálni kezdett:

 

– Shaya, fuss az elsőre! Fuss az elsőre!

 

Shaya még soha életében nem futott az első alappontra. Ámulva és riadtan iramodott meg az alapvonal mentén. Mielőtt elérte volna az első alappontot, már a jobb oldali védőnél volt a labda. Odadobhatta volna a második alapponti játékosnak, aki a labdával megérintve kiejthette volna a még mindig szaladó Shayát.

 

A jobb oldali védő azonban felismerte a dobó szándékát, ezért magasan, messze a harmadik alapponti játékos feje felett hajította el a labdát. Kórusban kiáltozták:

 

– Fuss a másodikhoz! Fuss a másodikhoz!

 

Shaya rohant a második alappont felé, miközben az előtte lévő futójátékosok tomboló örömmel futották körbe a hazáig hátralévő alappontokat. Amint Shaya elérte a másodikat, a vele szemben álló védőjátékos odaszaladt hozzá, a harmadik alappont irányába fordította, és rákiáltott:

 

– Fuss a harmadikhoz!

 

Amikor Shaya a harmadik alappontot is megkerülte, a fiúk mindkét csapatból ujjongva szaladtak mögötte:

 

– Fuss haza, Shaya!

 

Shaya hazafutott, rálépett a kiindulási pontra, a tizennyolc fiú pedig a vállára emelte, és hősként ünnepelte, hiszen épp az imént csinálta meg a „nagy szlemmet”, és nyerte meg a játékot a csapatának.

– Aznap – mondta lágyan az apa, miközben könnyek gördültek le arcán – az a tizennyolc fiú a maga szintjén elérte Isten tökéletességét.

 

Dr. Wayne W. Dyer

 

Kép: Jim Daly