Fél-elemben éled az életedet, vagy meglátod az előre nem kiszámítható dolgokban Isten keze nyomát? Hiszel – e az isteni gondviselésben annyira, hogy rábízod az életedet is akár? Hiszed -e, hogyha valami nem úgy történik, ahogy eddig elképzelted, eltervezted, akkor az égiek, vagy a te Felsőbbrendű Éned irányítja az eseményeket?

Tegyél meg mindent, amit a szíved parancsol, s engedd, hogy az angyalok olyan utakra vigyenek, amire talán önszántadból soha nem léptél volna rá.

S tudod, ahogyan élsz, mindazzal példát is mutatsz a gyermekeidnek is. Éngedd szárnyalni őket, kipróbálni dolgokat, s engedd tanulni is ezekből a dolgokból. Nagyon sok gyermek csak így, a saját bőrén megtapasztalva hiszi el, s érti meg a dolgokat.

De az is lehet, hogy mindeközben ők tanítanak neked valamit, amit már rég elfelejtettél.

Áldás kísérjen téged!

 

Szeretettel: Balogh Andrea

 

„Egyszer az ember és az Ember egymás mögött mentek az úton. Az ösvény megállás nélkül kanyargott a sziklák és bércek között, ám váratlanul egy rozoga függőhídhoz vezette a két elcsigázott utazót. Más lehetőségük nem lévén, megindultak előre, ám amikor úgy látszott, hogy biztonságban átérnek, a híd leszakadt, és ők lezuhantak a mélybe.

Az ember felsikoltott. Előbb balszerencséjét, és istenét átkozta, utóbb már csak félelmében üvöltött, és kegyelemért könyörgött. Ordításának hirtelen lett vége: nem élte meg a zuhanás végét, mert a rettegés a levegőben megölte.

Az Ember azonban csak figyelt. Megélte az életét, a zuhanás gyönyörét. Nem hibáztatott senkit, nem ellenkezett, csak figyelte önmagát és az eseményeket. Csak figyelte önmagát, és…

… és váratlanul észrevette a szárnyait.”

A. J. Christian