Az igazi szeretet

 

 

Mit felelnél arra a kérdésre, drága Lélek, hogy mi számodra az Igazi Szeretet?

A párod, a gyermekeid, a szeretteid, Isten, a barátaid, a többi ember, önmagad vagy talán szeretett állataid feltétel nélküli elfogadása, s szeretete? Az, amikor a szeretteidet jobban szereted, mint tenmagadat, vagy éppen fordítva, amikor önmagadra figyelsz főleg, mint a külvilágra? Vagy a kettő  egészséges ötvözete, amikor hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe? 

Ó milyen sokféle válasz érkezhet erre a kérdésre, hiszen annyifélék vagyunk, ahány csillag ragyog az égen. De az biztos, hogy egyik nagy célod ebben a földi életben, hogy Isten országát, a Szeretet világát segítsd megvalósítani itt a földön.  Ehhez pedig először önmagadat kell megismerned, megváltoztatnod, s a szeretet terébe emelned. 

Attól függően, hogy női, vagy férfi testben élsz ebben a pillanatban, más úton  jársz, s más feladatod van, a saját egyéni felvállalt feladatod mellett, hogy az előbbi szent célt megvalósítsad. 

Nőként ismered már az önmagadról való lemondás, a gyermekek, a család előtérbe helyezését, s a róluk való gondoskodást. Természetes számodra, hogy szeretteidet akár önmagadnál is jobban szereted. Gyermekeket hoztál a világra, s mindaddig, míg fel nem nőnek, gondoskodni, vigyázni akarsz róluk. Önmagadból tápláltad őket, s táplálod az egész családot is, a finomabbnál finomabb ételekkel. Az otthon melegét teremted meg, ahová mindenki boldogan tér haza egy egy nehéz nap után.

De vajon ismered -e, szereted – e igazán önmagadat? Megadod – e azt a szeretet belső gyermekednek, amit a párodnak, vagy saját gyermekeidnek már megadtál? Ismered – e a céljaidat, s teszel – e aktívan az álmaid megvalósításáért? 

Az egyik legnagyobb feladat nőként, hogy megszeresd önmagadat, azt aki vagy. Felvállald ön valódat a világ előtt. Szeretettel, de határozottan kiállj önmagadért, merj szólni, kimondani, amit gondolsz. Merd megvalósítsd az álmaidat, akkor is, ha a szeretteid nem értenek egyet veled, vagy nem támogatnak elképzeléseidben. Merd meghúzni a határaidat, ellépni attól a személytől, helyzettől, ami nem segít téged, vagy aki/ami már kárt okoz neked.

Az érkező energiák gyógyítják a torokcsakrádat, s a napfonat csakrád, mert ezek azok a csakrák, élet területek, amik eddig nagyon el voltak nyomva a legtöbb nő számára. 

Bontakoztasd ki nőiességedet, légy befogadó, lágy, szerető és kedves, de gyógyítsd meg, engedd előre azt az oldaladat is, aki rendbe teszi az életedet, határozott, s aktív lépéseket tesz, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen veled, s körülötted. Isten vigyáz rád, s mindennel ellát téged, de önmagadról itt a földön bizony neked kell gondoskodnod. Csak akkor tudsz igaz szeretettel szeretni bárkit is, ha először önmagadat szereted igazán. Akkor már nem mások szeretetéért esdekelsz, s teszed meg a dolgokat, hanem azért, mert te magad így látod, s érzed jónak. 

Ha férfiként választottad e létet, akkor megtanultad már, hogy kiállj magadért, hogy kimond a véleményedet esetleg érvelj az igazadért. Biztos elérted a hivatásodban is azt a célt, amit nagyon akartál. Gondoskodsz  családodról, szereted a gyermekeidet, s igyekszel igazi anyagi biztonságot teremteni nekik. Erős bástya vagy, akire lehet támaszkodni.

De engeded – e az érzéseidet előtörni, vagy inkább elnyomod, ezeket, nehogy bárki is meglássa?  Engeded -e a szeretteidnek megismerni azt, hogy milyen gondolatok emésztenek, milyen érzelmek támadnak fel benned. Mikor sírtál utoljára? Sírtál – e egyáltalán férfiként? Mikor engedted ki az érzelmeidet úgy, ami nem düh, harag, kiabálás volt, csak átengedted a nehéz érzelmeket magadon, s talán vigasztalást is elfogadtál?

Férfiként bizony az érzelmek megélése, a szívcsakrád megnyitása, a szeretet beengedése, érzelmeid kimutatása, s esetleg a segítség elfogadása az, amin most dolgoznod kell. Engedd, hogy  a világ megismerhesse azt az érző férfit, aki vagy. Engedd el a büszkeséget, az „én jobban tudom akarását”, s légy kicsit be és elfogadó. Légy mélyen érzelmes, igazi szerető férj s apa a családoddal, a szeretteiddel, s magabiztos, erős, megbízható, becsületes, s igaz a külvilágban. 

Az érkező energiák abban segítenek téged, hogy megnyissák, s gyógyítsák a szívcsakrádat, hogy átélhesd a mély szeretetet. A többiek feltétel nélküli elfogadása, a szeretteid önmagad elé helyezése lett most egyik feladatod. Önmagadat elfogadod, s szereted, hát fogadd el, s szeresd feltétel nélkül a többi embert is!

Mindannyiunknak gyógyulni kell az eddigi nehéz évek, életek után. Eljött az idő, amikor mindannyian emelkedhetünk, hála az égieknek! Most már csak rajtunk múlik, hogyan, s miképp, s milyen gyorsan. A világnak most nagyon nagy szüksége van mind a kiteljesedett, önmagára talált, mégis határtalan szeretetet árasztó nőre, mind a megértő, szeretettel átölelő, ugyanakkor erőt sugárzó, biztonságot nyújtó férfiakra. 

Gyógyuljunk, erősödjünk, tisztuljunk, s változtassuk meg ezt a világot egy földi paradicsommá! 

Végtelen szeretettel: Balogh Andrea

 

 

 

 

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 + 3 =