Minden alkalommal, amikor ezt a mesét a gyerekeknek elolvasom, más és más jut az eszembe.
Legelőször, amikor még külföldön éltem, a haza jutott eszembe, az édes Magyarország, ami mindig hívogatott, tárt karokkal hazavárt. Megvárta, amíg hosszú vándorutamról megérkezem. Ugyanúgy, mint a mesében az erdő, én is azt éreztem, hogy sehol máshol nem szebbek a fenyők, s hegyek, a folyók, mint itthon. Láttam csodálatos tengerpartokat, nagyon magas hegyeket, érdekes szokású embereket, de a szívemet soha nem dobogtatta meg semmi. Csak amikor hazaértem, lábamat magyar földre tettem, éreztem, hogy újra itthon vagyok. Sok sok év elteltével végleg hazaköltöztem. Ma már itthon élek, s soha nem mennék el sehová! Hiszem, hogy aki magyarnak születik, csak Magyarországon találja meg igazán a helyét, itt van, lesz mindig otthon!!
S amikor most itthon mesélek a magyar gyerekeknek, eszembe jut, hogy a ők még tudják, mi az, ami boldoggá teszi őket. De vajon teszik -e, tehetik – e azt, amitől mosoly fakad az arcukra? Minél idősebbek, annál kevésbé emlékszenek arra, hogy miért érkeztek erre a Földre. Valahol mélyen a szívükben, s a mi, felnőttek szívében is felvillan egy egy kósza gondolat, érzés, ami emlékezteti őket, bennünket arra, amit meg akartunk csinálni, kipróbálni, megváltoztatni itt a földön. Hallgassunk erre a kis halk hangra, mert ez a szívünk szava! Ez az egyetlen, ami igaz, s jó irányba vezet bennünket!
Engedjük gyermekeinket kibontakozni, sokat játszani, olyan dolgokat tanulni, ami iránt érdeklődik, s kedvvel csinálja!! Engedjük, hogy megtalálja az útját, a küldetését, segítsük és támogassuk mindenben!
Hiszem, hogy egyszer eljön ez a világ, amikor mindenki otthagyja a rabláncait, mindazt, amit nem szeret csinálni, gyermekeink nem is tudják ezt meg sohasem , s szabadon élhetünk Látó emberként, boldogan!
Így legyen!!
Olvasd el te is, akár esti meseként, gyermekednek, vagy csak úgy saját magadnak! 🙂
https://azeletajandeka.hu/wass-albert-aranymadar/