Adventi negyedik vasárnap

 

S eljött ez a nap is, amikor az utolsó gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún. Az ünnepre való várakozás utolsó mozzanata, utolsó vasárnap Karácsony előtt, s mégis a legfontosabb üzenetet hordozza az összes gyertya üzenete közül. A SZERETET lángja világít ma nekünk, az év legsötétebb napján, a téli napfordulón. Milyen fontos mondanivalója van mindennek! 

A szeretet az az érzés, ami velünk született, ami végig kísér bennünket egész életünk során. A legfontosabb dolog, amit hordozunk magunkban. Még akkor is, ha figyelmünket elfordítottuk róla, engedünk a mindennapok nyomásának, amikor a dolgokat a környezetünk által megtanult módon szemléljük. Pedig a szívünk  mélyén rejtőző szeretet csak arra vár, hogy felfigyeljünk rá, előre engedjük, s megengedjük, hogy vezessen bennünket életünk során. 

Előfordulhat, hogy ehhez a szemléletváltáshoz el kell engedni a félelmeinket, hogy ezen út során sérülhetünk, hogy nem tudjuk irányítani az eseményeket magunk körül, elengedni a fájdalmainkat, amiket hordozunk, s meggyógyítani a szívünket.

Engedd meg először csak a mai nap, hogy a benned lévő szeretet átformálja kicsit a napodat. Figyeld meg először önmagadat a feltétel nélküli szeretet látószögéből, s ha ez sikerül, akkor nézd ebből az irányból a családodat, az embereket magad körül. Fogadd el önmagadat, majd őket is olyannak, amilyenek! Csodálkozz rá az összes jó tulajdonságokra amit észreveszel, s engedd, hogy a szívedet átjárja a hála, az öröm, majd a szeretet, hogy ilyen vagy, ilyenek a körülötted élők, amilyenek.

Ha felbukkan bármilyen bíráló, megváltoztatni akaró gondolat, változtasd át, kérlek a szeretet lángjával! Add meg magadnak, majd a családodnak ezt az ajándékot, először csak a mai napra. Figyeld, hogyan változik minden a Te megváltozott gondolkodásod, és viselkedésed által. S ha tetszik mindaz, amit láttál, folytasd ezt mindaddig tudatosan, amíg életed, gondolkodásod része lesz. Persze csak ha akarod. 🥰

S ha már jól, megy, illetve akár a folyamat során is mutasd meg mindezt, az össze tapasztalatodat, a példádon keresztül a gyermekeidnek is! Csodálatosnak, szeretetreméltónak és szerethetőnek születtünk mindannyian, mérhetetlenül fontos, hogy ezt tudd te is, s a gyermekeid is ebben a tudatban nőjenek fel. Elfogadással önmaguk, s körülöttük élők felé, szeretettel az Élet irányában.

Áldott negyedik Adventi vasárnapot, s szeretetben teljes teli új évkört! mindaz, amit ma indítunk el, váljon teljessé a következő Téli napfordulóig! 🙏

Hálával és szeretettel:

Balogh Andrea Beáta

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × egy =