Az év legsötétebb napján, amikor a nap elbújik a szemed elől, s az éjszaka olyan hosszú, egy apró lángocska világít egyedül. Fel – fellobban, kicsit pislákol, majd egyre nagyobb erőre kap. A SZERETET lángja ez, ami mindig is ott égett a szívedben, csak néha megfeledkeztél róla, vagy azt hitted, hogy örökre elvesztetted. Pedig mindig ott volt. S a sötétben most eleinte halványan, majd egyre fényesebben világít.

Tudod -e, hogy meg tudod növelni a fényét, táplálni a lángját mindazzal, amit teszel, amit mondasz, s amit gondolsz. Amikor rámosolyogsz a szeretteidre, vagy megöleled őket, amikor észreveszed a másik emberben azt, ami benne értékes, s esetleg ki is mondod ezt, a szeretet lángja erőre kap, s meggyújtja a másikban rejtőző fényt. Vagy csak egyszerűen megvilágítja a benne megbújó kicsi lángocskát.

Értékelni, elfogadni, szeretni a párodat, a gyermekeidet, a szüleidet, az embereket magad körül, ennyi éppen elég, hogy ez a világ egy sokkal boldogabb hely legyen! S tudod -e, hogy ez a kicsi fény nem csak a körülötted élőket borítja fénybe, hanem téged is gyógyít? Meggyógyítja az életek alatt szerzett sebeidet, kitisztítja mindazt, amit talán még önmagadnak sem mertél bevallani. Eljött az idő, hogy begyógyuljanak a sebek, mindazok, amiket elszenvedtél, s azok is, amiket te okoztál. 

Vége a szenvedésednek! Engedd áradni a fényedet, oszd meg szeretetedet először azokkal, akiket szeretsz, majd ha késztetést érzel, akkor a többi emberrel is. 

Áldás kísérjen téged ezen az úton!

Szeretettel: Balogh Andrea