– Mondd, Tatiosz, mire van a legnagyobb szükségünk az élethez?
– Akire igazán szükséged van ahhoz, hogy élj, te magad vagy. Ám ahhoz, hogy önmagad megtaláld, szükséged van másokra.
– Mondd, mi a szeretet, Tatiosz?
– A szeretet? – maga az élet; az élet pedig a szeretet ezerszínű megnyilvánulása.
– Mitől szeretnek szeretni az emberek?
– Ez a természetük. ahogy nincs szeretet ember nélkül, ember sincsen szeretet nélkül.
– És mitől szeretnek gyűlölni az emberek?
– A jót könnyű szeretni, a rosszat nehéz elfogadni.
– Mi az, amitől óva intenél bennünket?
– Három szó: a „nem”, a „de” és a „baj”.
Az örökös „nem” észrevétlenül magányossá és kívülállóvá tesz.
A „de” kínosan hasonlít szüleire, az akaratra és az erőszakra, hiszen aki váltig szemben áll, nem fogad el mást, csupán önmagát.
A „bajok” emlegetése az élet tagadása. Jó és rossz napok forgásából áll az életünk. Aki mindenben rosszat lát, sosem fogja észrevenni, hogy éppen most történik a jó.
– Ha azt kérném tőled, bátoríts minket, mit mondanál?
– Minden dolgot, helyzetet két oldalról szemlélj, az egyik fele lehúz, a másik felemel. Mindannyiunkat egy bölcs vezet: hívd elő a benned élő mestert. Sorsunkat magunk teljesítjük be. Ha azt akarod, hogy az élet problémái porszemmé zsugorodjanak, melyet könnyedén vállára kap a földi idő, élj a benned lakó bölcs tudásával:
„Senki sem más, mint a többiek, senki sem több, vagy kevesebb a másik embernél.”

TATIOSZ: Az igaz ember
Fordította: Vágó Gy. Zsuzsanna